Koncert > Hommage a Ligeti – Ligeti György: Le grand macabre

Hommage a Ligeti – Ligeti György: Le grand macabre

Hommage a Ligeti – Ligeti György: Le grand macabre

Helyszín:
Dátum: 2013. május 28.

Jegyvásárlás


2013. május 28-án lenne kilencvenéves a 20. század már életében klasszikussá lett zeneszerzője, Ligeti György. A Művészetek Palotája az Új Magyar Zene Egyesülettel közösen indított, Hommage à Ligeti címet viselő sorozatában Ligeti egyik főműve, egyetlen operája kerül színre a kerek évfordulón. Az esemény különlegességét az adja, hogy Magyarországon eddig mindössze két napon volt látható a Le grand macabre: 1998-ban, a stockholmi ősbemutató után húsz évvel, amikor a Thália Színházban állították színpadra Kovalik Balázs rendezésében.
Szerzője vallomása szerint a mű minden egyes pillanatát halálfélelem itatja át, ugyanakkor a halálosan komoly mondandót abszurd humorba csomagolja – ettől válik jellegzetesen Ligeti-opusszá. Jelenetei csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, a cselekménynek nincs iránya, ellentétben a hagyományos operákkal. „Megmaradtam a színes, képregényszerű zenei és drámai történés ötlete mellett: legyenek a karakterek és a színpadi szituációk közvetlenek, rövidre fogottak, nem pszichologizálók, és meghökkentőek – emlékezett vissza a Ligeti György a komponálás menetére. – A színpadi történés és a zene legyen veszélyesen bizarr, egészen túlzó, egészen őrült. A nagy világvége következtében – mely mint egy szappanbuborék, kipukkad – senki nem hal meg, csak éppen a Nagy kaszás; és ha valóban ő volt a halál, akkor megvalósul az »Örök Élet«”.

Ez Ligeti György komikus apokalipszise, vagy vérfagyasztó rekviemje – döntse el a néző. A produkció, amelyet a kortárs zene egyik vállalkozó szellemű és avatott karmestere, Vajda Gergely vezényel, az évad egyik kiemelkedő eseményének ígérkezik.

Műsor: Ligeti György: Le grand macabre –kétfelvonásos opera

Közreműködik: Pannon Filharmonikusok – Pécs, Amadinda Ütőegyüttes

Rendező – Káel Csaba
Karmester – Vajda Gergely
Díszlet – Szendrényi Éva
Jelmez – Németh Anikó Manier

 

Jegyárak: 3200, 3900, 4900 Ft

Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top