Család > Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Helyszín:
Dátum: 2011. augusztus 2.

Jegyvásárlás

Jávori Ferenc: MENYASSZONYTÁNC
Indig Ottó „Torockói menyasszony” című színműve nyomán
Írta: Kállai István és Böhm György - Dalszöveg: Miklós Tibor

klezmer-musical két részben

A történet egy katolikus családban nevelkedett árva lányról, Rózsiról szól, akiről – mielőtt férjhez menne – kiderül, hogy zsidó, emiatt a kis erdélyi faluban elszabadulnak az indulatok. Kitiltják a templomból, sőt, nem veheti el szerelme, András sem, aki bánatában katonának áll. Amíg Rózsit a faluban a vallása, Andrást a román seregben a származása miatt közösítik ki. A fiú megszökik, a két fiatal pedig némi bonyodalom után végül összeházasodik.


A Menyasszonytánc az identitáskeresésről, a vallási türelemről és a toleranciáról szól. A darab előzménye Indig Ottó A torockói menyasszony című műve volt, amit 1931-ben a Belvárosi Színházban mutattak be Gombaszögi Ella és Dayka Margit főszereplésével. A művet 1937-ben Keleti Márton megfilmesítette, a fő karaktereket a kor legnagyobb csillagai, Dayka Margit, Jávor Pál és Kabos Gyula játszották. Ehhez a műhöz írt zenét a Budapest Klezmer Band vezetője, Jávori Ferenc „Fegya”, és így megszületett Magyarország első klezmer-musica-je, a Menyasszonytánc, amelynek ősbemutatója a Budapesti Operettszínházban volt 2006-ban.

PATKÓS RÓZSI / – Tunyogi Bernadett
PATKÓS RÓZSI – Pohly Boglárka
BÁRÁNY ANDRÁS / – Kis Domonkos Márk
BÁRÁNY ANDRÁS – O. Szabó Soma
HERSKOVICS ÁRMIN – Szirtes Gábor
DUMITRESCU JONEL – Molnár Erik
MAJZIK JÓZSEFNÉ – Máhr Ágnes
BLUMNÉ szül. Rozencweig Ella – Seres Ildikó
ID. BÁRÁNY – Homonai István
SÁRA – Molnár Anna
LENKE – Eperjesi Erika
BLANKA – Csizmadia Mónika
RABBI – Bakai László
PAP – Szegedi Dezső
COSMA – Kulcsár Imre
JANKA / – Varga Andrea
JANKA – Jancsó Dóra
DÁVID / , TANÍTÓ / – Keresztesi László
DÁVID , TANÍTÓ – Hagymási Sándor
BLUM SALAMON – Kincses Károly
TERUS – Ramocsa Emese

Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top