Tánc > Moszkvai Balett Hattyúk tava - Aréna

Moszkvai Balett Hattyúk tava - Aréna

Moszkvai Balett Hattyúk tava - Aréna

Helyszín: Papp László Sportaréna Budapest
Dátum: 2014. november 23.

Jegyvásárlás

A Moszkvai Városi Balett novemberben a Budapest Arénában lép fel

A Moszkvai Városi Balett 2014. november 23-án két időpontban, délután 15.00 és 19.00 órakor a Hattyúk tava előadással fogja elkápráztatni a budapesti közönséget. 

A társulatot 1988-ban alapította Victor Smirnov-Golovanov orosz koreográfus. Első előadásukat a dél-koreai Szöulban láthatta a nagyközönség. Jelenleg Oroszország egyik legtöbbet utazó balett társulata. Az elmúlt több mint 25 év alatt többek között Belgiumban, Hollandiában, Izraelben, az Egyesült Királyságban és természetesen Oroszországban léptek fel. Victor Smirnov-Golovanov fő célja az volt, hogy a balettet, mint Oroszország nemzeti örökségének fontos részét, minél szélesebb közönségnek mutassa be. 

A társulat magas színvonalú előadásai mellett arról híres, hogy tagjai a klasszikus balett orosz iskolájának legjobb hagyományai szerint tanultak. Egyedülálló stílusukat - a próbákon és előadásokon is a tökéletességre törekvő - vezető igazgatónak és feleségének, Ludmila Nerubashenko balettmester erőfeszítéseinek köszönhetik. 

A társulat repertoárjában megtalálhatóak többek között a nagy klasszikusok: a Diótörő, a Csipkerózsika Tchaikovsky zenéjével, valamint a Hamupipőke és a Rómeó és Júlia, amely zenéi Prokofjev munkáját dicsérik. Ezen kívül a Ludwig Minkus zenéjére táncolt Don Quiote és a Giselle című darab is külön figyelmet érdemel. 

A Hattyúk tava előadás Budapesten kétszer hatvan perces felvonásban, a tavaly elhunyt vezető igazgató, Victor Smirnov-Golovanov rendezésében és Elisaveta Dvorkina által tervezett kosztümökben kerül színpadra. 

Jegyárak: 6900, 8900, 10900, 12900, 14900, 18900 Ft

Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top