Zenés színház > My Fair Lady

My Fair Lady

My Fair Lady

Helyszín: Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Dátum: 2014. július 18.

Jegyvásárlás

A My Fair Lady 1964-ben bemutatott többszörös Oscar-díjas amerikai filmmusical, George Cukor rendezésében, mely George Bernard Shaw Pygmalion című színpadi művéből készült. A musical ősbemutatója 1955-ben volt a Broadwayn és az elmúlt több mint 50 év során mit sem vesztett varázsából a legendás történet.

2014-ben lesz 50 éve, hogy bemutatták a filmet és talán ennek a jubileumnak is köszönhető, hogy Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Játékokon is bemutatják. A My Fair Lady egy oylan történet, ami még a klasszikus régi musicalek világát idézi és amolyan határ vonalat képez operett és musical között. Szinte nincs olyan aki ne ismerne legalább egy dalt, hiszen olyan slágerek csendülnek fel a My Fair Ladyben mint a Ma éjjel táncolnék és a Csudi jó vagy éépen a Jártam-keltem én. A 90-es években még a legendás Hipp Hopp Boyz is feldolgozta a musical egyik slágerét.

Pár szóban a musical tőrténetéről
Eliza Doolittle, a nagyszájú londoni virágáruslány szó szerint belebotlik az utcán Henry Higginsbe, egy kellemetlen modorú fonetikaprofesszorba. A tanár mérgében könnyelmű kijelentést tesz: ha a lány néhány hónapot a helyes beszéd elsajátítására szentelne, akkor új életet kezdhetne egy úri virágboltban. Eliza komolyan veszi a félig viccnek szánt ajánlatot, rátukmálja magát a professzorra, és megkezdi a tanulást. A hat hónap azonban valóságos rémálommá válik, melynek végén a tanítvány tökéletes kiejtéssel küldheti el a szívtelen tanárt a fenébe. „A feltörekvő virágáruslányok, ha ezt a darabot elolvassák, nehogy azt higgyék, hogy tanulás nélkül, utánzással úrinőnek adhatják ki magukat!” - írta G. B. Shaw Pygmalion című darabjának bevezetőjében

Szereposztás:

Henry Higgins: Hirtling István
Mrs. Higgins: Almási Éva m.v.
Eliza Doolittle: Radnay Csilla
Pickering ezredes: Egyed Attila
Mrs. Pierce: Sztárek Andrea m.v.
Alfred P. Doolittle: Kozáry Ferenc
Freddy Eynsford-Hill: Keller János
Mrs. Eynsford-Hill: Dankó Erika
Harry: Juhász Illés
Jammie: Habóczki Máté

Helyszín: Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Előadások: 

2014. július 18. 20:00 Péntek
2014. július 20. 20:00 Vasárnap

Szektorárak:

3 500 Ft Tribün jobb II. szektor, Tribün bal I. szektor, Tribün bal II. szektor, Tribün jobb I. szektor
3 900 Ft Terasz bal II. szektor, Terasz jobb II. szektor, Tribün, Tribün bal, Tribün jobb
4 900 Ft Földszint bal, Földszint jobb, Terasz, Terasz bal I. szektor, Terasz jobb I. szektor
5 900 Ft Földszint, Földszint bal, Földszint jobb
6 900 Ft Földszint, Páholy jobb 1., Páholy jobb 2., Páholy jobb 3.
8 900 Ft Földszint

Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top