Család > Pécsi Nyári Színház - Szabadtéri Játékok

Pécsi Nyári Színház - Szabadtéri Játékok

Pécsi Nyári Színház - Szabadtéri Játékok

Helyszín:
Dátum: 2012 nyarán

Jegyvásárlás

Összesen tizennégy produkcióval, köztük táncesttel, bohózattal, színművel, koncerttel és gyermekelőadással is várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház 2012. június 16. és augusztus 10. között a baranyai megyeszékhelyen.

Vidákovics Szláven, a Pécsi Horvát Színház igazgatója, a nyári játékok főszervezője csütörtökön, Pécsen tartott programismertető sajtótájékoztatón elmondta, hogy az 1978-ban indult kulturális eseménysorozat idén az Anna udvarban és a Káptalan utcai szabadtéri színpadon huszonhét este ígér tartalmas kikapcsolódást, szórakozást.

Kiemelte, hogy a nyári színház ezúttal három saját produkcióval jelentkezik: Carlo Goldoni Mirandolina című komédiáját a Janus Egyetemi Színházzal, a Bonyodalmas balkáni lakodalmas című táncbohózatot, valamint Peter Shaffer Black Comedy című bohózatát a Pécsi Nemzeti Színházzal közösen mutatják be. Utóbbi főszerepében Hegyi Barbara látható.

A teátrumi programok sorában szerepel Moravetz Levente-Balásy Szabolcs-Horváth Krisztián A fejedelem című musicalje, Csehov két egyfelvonásos komédiája, a Leánykérés és a Medve, Dario Nicodemi Hajnalban, délben, este című vígjátéka.

A szervezők remélik, hogy Pécsen is nagy sikert arat Avery Corman Kramer kontra Kramer című színműve, Vaszary Gábor-Fényes Szabolcs-Szenes Iván Az ördög nem alszik című zenés vígjátéka és Ronald Harwood A nagy négyes című komédiája is.

Vidákovics Szláven szólt arról, hogy a táncok kedvelőinek a Kék Hegyek Lányai Orientális Tánccsoport, valamint annak a Budapesti Fáklya Horvát Művészegyüttesnek a táncestjét ajánlják, amely a Pécsi Horvát Színház fennállásának 20. évfordulója alkalmából lép fel a baranyai megyeszékhelyen.

A főszervező hozzátette: ahogy táncestből, úgy koncertből is kettőt terveznek: az érdeklődők a Váradi Roma Café, továbbá Korda György és Balázs Klári produkciójára válthatnak belépőt. A gyerekeket a Napkaland című zenés műsorra invitálják.


FORRÁS: MTI

A Pécsi Szabadtéri Játékok idén se marad el. A Pécsi Nyári Színház néven megrendezésre kerülő nyári színház előadásai 2012-ben a következők lesznek:

A fejedelem - musical
Főbb szerepekben:
KELEMEN Csaba, SASVÁRI Sándor, BELEZNAY Endre, DÉVÉNYI Ildikó, VERMES Tímea

A nagy négyes
Szereplők:
MOLNÁR Piroska, VÁRI Éva, BENEDEK Miklós, SZACSVAY László

Az ördög nem alszik
Főbb szerepekben:
BENKÓCZY Zoltán, BELEZNAY Endre, OSZTER ALexandra, FOGARASSY András

Black comedy
Szereplők:
VIDÁKOVICS Szláven, KULCSÁR Viktória e.h., HEGYI Barbara, OTTLIK Ádám, LIPICS Zsolt, GYÖRFI Anna, BÁNKY Gábor, RAJNAI Attila

Bonyodalmas balkáni lakodalmas
A Pécsi Balett új produkciója

Hajnalban, délben, este
Kökényessy Ági és Schnell Ádám szereplésével.

Húszéves a Pécsi Horvát Színház

Korda György és Balázs Klári estje

Kramer kontra Kramer
Szereplők:
NAGY Ervin , KOVÁCS Patrícia, CSEH Judit, EGRI Márta, MERTZ Tibor, FICZERE Béla

Leánykérés - Medve
Csehov egyfelvonásosok

Mirandolina
A Pécsi Nyári Színház és a Janus Egyetemi Színház közös produkciója

Napkaland
A jó hangulatról Kányádi Sándor, Nagy Bandó András, Mentovics Éva versei és a Játéktár vidám csapata gondoskodik.

Nilgiri Orientális Táncest
A Kék Hegyek Lányai Orientális Tánccsoport 2009-ben alakult Pécsett. 
Produkcióikkal rendszeres résztvevői Pécs és környéke magán és céges rendezvényeinek, esküvőinek, báljainak.

Váradi Roma Café
Az alapító Váradi testvérek valamint Berki Arthur és Botos Tibor kiválóan képzett zenészek, akik kialakították, a creossover stíluson belül, egyedi hangzásvilágukat.

Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top