Színház > Amerikai komédia

Amerikai komédia

Amerikai komédia

Helyszín: Átrium Film-Színház
Dátum: 2014. március 21.

Jegyvásárlás

Az Átrium Film-Színházban, 2014. március 21-én egy ősbemutatóval avatja fel igazán új játszóhelyét a Budapesti Oeprettszínház, méghozzá az Amerikai komédia című szvingjátékkal.

1938-ban vagyunk a La Paz nevű amerikai luxushajó fedélzetén, ahol egyvégtében szól a szving, s eközben Frank, a szívtipró kalandor megpróbálja megleckéztetni az ő makrancos hölgyét, Tonyt, a férfigyűlölő, munkamániás, besavanyodott fiatal üzletasszonyt. Új bemutatónk zenéjét - a kornak megfelelő szvinges, dzsesszes dallamokkal és ritmusokkal - az Artisjus és Fonogram-díjas komponista és szaxofonművész Bársony Bálint szerzi, aki a produkcióban maga is színpadra lép az általa vezetett zenekar élén. A librettót és a dalszövegeket Lőrinczy Attila írja, a harmincas évek nagy sikerű színpadi szerzőjének, Aszlányi Károlynak azonos című komédiája alapján.

Főbb szerepekben: Janza Kata, Dolhai Attila, Bálint Ádám, Földes Tamás, Falusi Mariann, Felföldi Anikó, Brasch Bence Rendező: Réthly Attila.

Jegyárak: 4800, 4300, 2500 Ft

Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top