Színház > Bánk bán Junior

Bánk bán Junior

Bánk bán Junior

Helyszín: Agárdi Pop Strand
Dátum: 2012. augusztus 3.

Jegyvásárlás

Katona József Bánk bánja megkerülhetetlen remekműve a magyar színház- és irodalomtörténetnek, ugyanakkor kikerülhetetlen „istencsapása” diákgenerációk számára. A nemzeti színházi előadása a huszonéves fiatalok érdeklődését és kíváncsiságát kívánja felkelteni, figyelmét a mű igazi értékeire irányítani.

 

\"Alföldi Róbert rendezésében nem elég a Bánk bán aktualitását hangsúlyoznunk, hanem sokat kell beszélnünk könnyedségről, humorról, egyértelmű érthetőségről, ami nemzeti drámánk esetében igencsak kuriózum. Így nem csak a fiatal, lendületes színészek okán jön a „junior” jelző, hanem a megvalósításból is ered, amely nemhogy nem megy a tartalom rovására, hanem erősítve azt, egy különleges, mindenkivel kommunikálni képes előadást eredményez. Ebben a könnyedségben nagy szerepe van a Vörös Róbert által meghúzott és átírt szövegnek. Alföldi az előadás sűrűbbé, pörgősebbé és követhetőbbé tétele érdekében a koncepció szempontjából kevésbé lényeges, érzelmi csűrés-csavarást kibontó részektől nagyrészt megvált, Vörös pedig ötletesen egyengette össze a maradékot. Így az egész Bánk bán nem más, mint egy ma folytatott őrült hatalmi játszma, amelyet rengeteg intoleráns, vagy épp személyeskedő, vagy épp becsmérlő, vagy épp magánéleti megjegyzés, kérdés övez. Mintha igazából mindegy is lenne, csak ne arról szóljon az ország irányítása, hogy valamerre vezetjük, hanem csak arról, hogy ki teszi azt.\" (Nyulassy Attila)

A színház legfiatalabb színészei számára tűzte ki feladatul, hogy az általuk kiválasztott jeleneteket a maguk értelmezésében – munkakópiaként – gondolataik jegyzeteként rakják össze az előadás rendezőjével, az alkotótársakkal; és ezekből a tanulmányokból induljon el egy nyílt, friss, bátor, eleven megközelítése a Bánk bánnak.

Az előadás akusztikus világát is a szereplők maguk teremtik meg: énekelnek, zenélnek.

Gertrudis – Bánfalvi Eszter
Tiborc – Farkas Dénes
Bánk bán – Fehér Tibor
Biberach – Földi Ádám
Solom – László Attila
Petur – Makranczi Zalán
Ottó – Mátyássy Bence
Simon – Orth Péter
Melinda – Radnay Csilla
Izidóra – Stork Natasa
II. Endre – Szabó Kimmel Tamás
Mikhál – Szatory Dávid

Rendező: Alföldi Róbert

Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top