Koncert > Kaszás Attila Díjátadógála 2012

Kaszás Attila Díjátadógála 2012

Kaszás Attila Díjátadógála 2012

Helyszín:
Dátum: 2012. szeptember 07.

Jegyvásárlás

A Kaszás Attila-díjat a XII. kerület Hegyvidék polgármestere, Pokorni Zoltán és a Mozaik Művészegyesület elnöke, Szűcs Gábor alapította 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Az alapítók a díjjal a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul.

A Kaszás Attila-díj odaítélésében – a szakmai díjak között egyedülálló módon – mind a színésztársadalom, mind a közönség szerepet játszik, hiszen demokratikus szavazati eljárás során derül fény a díjazott személyére. A díj Somorjai-Kiss Tibor grafikus munkája, a díjjal járó összeg ötszázezer forint.

2008-ban Szarvas József, a Nemzeti Színház művésze, 2009-ben Nemes Levente, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház tagja, 2010-ben Mátray László, a Tamási Áron Színház fiatal színésze, 2011-ben pedig Mucsi Zoltán, a Bárka Színház tagja volt a Kaszás Attila-díj kitüntetettje.

A díj átadására az eddigi években a Nemzeti Színházban, illetve Székesfehérvári Vörösmarty Színházban megrendezett gála keretében került sor.

2012-ben a díjat a Thália Színházban adják át a Vidéki Színházak Fesztiváljának nyitóeseményén.

A díjátadó gálán, ahogy az eddigi években, idén is fellépnek Kaszás Attila művészbarátai, országos és nemzetközi hírnevű előadók és együttesek.

Ghymes, Experidance, Szarvas József, Pápai Erika, Mucsi Zoltán, Tóth Auguszta, Gulyás Attila, Kulka János, Hegedűs D. Géza, Felföldi Anikó, a Győri Nemzeti Színház társulatának művészei.

Rendező: Forgács Péter

Jegyárak:
1000Ft, 1200Ft, 1500Ft

Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top