Külföld > Mumford & Sons koncert

Mumford & Sons koncert

Mumford & Sons koncert

Helyszín:
Dátum: 2013. március 07.

Jegyvásárlás

Amikor 2007 decemberében Marcus Mumford barátaival megalapította a Mumford & Sons együttest, még úgy tűnt, hogy a nyugat-londoni folk paletta gazdagodott csupán egy új csapattal. Azonban hamar kiderült, hogy az ő esetükben ennél jóval többről is szó lehet.

Az első évben még kisebb klubokban léptek fel, azonban közönségüket annyira meggyőzték, hogy bármilyen lemezszerződés nélkül is már egyre nagyobb helyeken kellett koncerteket szervezniük.

Az együttes mind a négy tagja több hangszeren is játszik: Marcus Mumford gitáron, dobon és mandolinon, Ben Lovett billentyűs hangszereken, harmonikán és dobon, Winston Marshall bendzsón, slide és akusztikus gitáron, valamint Ted Dwane basszusgitáron, gitáron és dobon.

Nos, a Mumford & Sons újra megcsinálta. Babel című második albumuk szeptember végén jelent meg, mind Angliában, mind az USA-ban a slágerlista első helyén nyitott és máris az év leggyorsabban fogyó albumának mondhatja magát, amely 1 hónap alatt túllépte az 1 millió eladott példányt.

Nemrégiben bejelentett angol turnéjuk - amely 2 londoni O2 Aréna bulit is tartalmaz - koncertjei 1 órán belül teltházassá váltak. A csapat most kilépve az angol nyelvterületről, jövő tavasszal európai turnéra indul, amelynek egyik állomása 2013- március 7-én Bécs!

Jegyárak:
49 EUR, 53 EUR

Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top