Koncert > Toto koncert

Toto koncert

Toto koncert

Helyszín:
Dátum: 2012. augusztus 21.

Jegyvásárlás

 Hat év után ismét Budapesten játszik a Toto, a rockzene történetének egyik fontos szereplője: az első albumát 35 éve kiadott amerikai csapat 2012. augusztus 21-én a PeCsa Music Gardenben lép fel. 

 
A 2010 óta ismét aktív együttesben Steve Lukather gitáros mellett két másik alapító tag, az egyaránt billentyűs hangszereken játszó Steve Porcaro és David Paich is játszik Budapesten - közölte a szervező Livesound hétfőn az MTI-vel.
   
A Los Angelesben 1976-ban alakult Toto eddig 17 stúdió- és koncertalbumot készített, emellett nem kevesebb mint 19 válogatáslemezt, összesen 35 millió példányt adtak el világszerte korongjaikból. A progresszív és dzsesszes elemekkel vegyített pop-rockot játszó együtteshez olyan slágerek fűződnek, mint Hold the Line, a Rosanna, az Africa, az I Won't Hold You Back vagy az I'll Be Over You. A legnagyobb sláger az Africa volt, a dalt tartalmazó Toto IV című album (1982) a rockzene történetében először kapott 6 Grammy-díjat. Ők írták a Dűne című film zenéjét, játszottak Michael Jacksonnal, Stevie Wonderrel, Miles Davisszel, Aretha Franklinnel, Elton Johnnal, Pinkkkel, Paul McCartney-val, Santanával és Lionel Richie-vel is.
   
Eddig tizenkét zenész fordult meg a Totóban, az alapító Porcaro fivérek közül Jeff, a dobos 1992-ben meghalt, 2008-ban pedig Lukather jelentette be, hogy kiszáll. Aztán 2010-ben - immár Bobby Kimball énekes nélkül - újra összeálltak egy rövid európai turnéra, amelynek bevételét a súlyos beteg szenvedő Mike Porcaro basszusgitáros gyógyítására ajánlották fel. A Toto mai felállásában Simon Phillips (dob), Joseph Williams (ének) és Nathan East (basszusgitár) is szerepel.
 
A Toto legutóbb 2006 nyarán játszott Budapesten, akkor is a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Steve Lukather gitáros szólóban többször is járt Magyarországon, legutóbb novemberben a Millenáris Teátrumban lépett fel.
 
Forrás: MTI

Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top